Bakó Károly 1942-2016 A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerezte meg a vas- és fémkohómérnöki oklevelét. Szakmai munkáját fejlesztőmérnökként a Csepel Művek Vas- és Acélöntödéjében kezdte. Az itt töltött évek alapozták meg érdeklődését az öntvénygyártás alap- és segédanyagainak, a vas- és acélöntvények kristályosodásakor mérhető jellemzőinek kutatása iránt. Ez utóbbi témában kezdte meg aspirantúráját 1968-ban az NME Öntészeti Tanszéken, Nándori Gyula professzor vezetésével.
1970-től három évig a Magyar Tudományos Akadémia állományában részt vett az Öntészeti Tanszék oktatási és kutatási munkájában, majd a Vasipari Kutató Intézetben folytatta tudományos munkásságát, ahol a formázástechnológiai kutatásokat irányította. 1975-ben sikerrel védte meg kandidátusi értekezletét. Kutatómunkájának eredményeiről számos tanulmányt jelentetett meg hazai és külföldi szaklapokban, illetve számolt be róluk tudományos fórumokon. Több mint tíz szakkönyv, köztük főiskolai jegyzet szerzője vagy társszerzője volt. Az MTA Metallurgiai Bizottságának tagjaként a szakmai tudományos közéletben évtizedeken át aktív tevékenységet fejtett ki. A Miskolci Egyetemmel kiváló együttműködést alakított ki. Bekapcsolódott az öntészet oktatásába, az államvizsgáztatásba, egyetemi doktori, kandidátusi majd PhD-dolgozatok bírálásába. Tagja volt a kari tanácsnak és a Kerpely Antal doktori iskola doktori tanácsának. Emellett oktatott a Dunaújvárosi Főiskolán is. Tudományos, szakmai, közéleti tevékenysége elismeréseként 1985-ben címzetes főiskolai tanárrá, majd egyetemi docenssé nevezték ki. 1997-ben sikeresen habilitált, 2002-ben egyetemi magántanári címet kapott. 2001- től hat éven keresztül tagja volt a Magyar Akkreditációs Bizottság plénumának. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületbe egyetemistaként lépett be, s ettől fogva szívvel-lélekkel dolgozott érte. 1972-ben az Öntödei Szakosztály titkárának választották. 1981-től főtitkárhelyettes, 1983-tól 1991-ig ügyvezető főtitkár volt. Ezt követően elnökségi, majd választmányi tagként haláláig segítette a szakmai közösség munkáját. Az 1990-es évek elején vállalkozó lett. 1994-ben megalapította a TP Technoplus Kft.-t, amely öntödei alap- és segédanyagok forgalmazásával és mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozó, ma is eredményesen működő vállalkozás. Ismert és népszerű személyisége volt a magyar és a nemzetközi öntőtársadalomnak. Több cikluson át tagja volt a Magyar Öntészeti Szövetség elnökségének, 2005-2008 között annak elnöke. 2002-ben megválasztották a hét közép-európai ország öntészeti egyesületét összefogó MEGI (Közép-európai Öntészeti Kezdeményezés), ugyanebben az évben a CAEF (Európai Öntészeti Szövetségek Bizottsága) szakmai képzéssel foglakozó csoportja elnökének. 2007- ben a CAEF elnöke lett. Több évtizedes kiemelkedő munkáját az egyesület több egyesületi érem kitüntetés mellett tiszteleti tagsággal ismerte el, s kohászként elsőnek kapta meg a Szent Borbála-érem miniszteri kitüntetést. A Magyar Öntészeti Szövetségtől Életmű-díjat kapott.
1970-től három évig a Magyar Tudományos Akadémia állományában részt vett az Öntészeti Tanszék oktatási és kutatási munkájában, majd a Vasipari Kutató Intézetben folytatta tudományos munkásságát, ahol a formázástechnológiai kutatásokat irányította. 1975-ben sikerrel védte meg kandidátusi értekezletét. Kutatómunkájának eredményeiről számos tanulmányt jelentetett meg hazai és külföldi szaklapokban, illetve számolt be róluk tudományos fórumokon. Több mint tíz szakkönyv, köztük főiskolai jegyzet szerzője vagy társszerzője volt. Az MTA Metallurgiai Bizottságának tagjaként a szakmai tudományos közéletben évtizedeken át aktív tevékenységet fejtett ki. A Miskolci Egyetemmel kiváló együttműködést alakított ki. Bekapcsolódott az öntészet oktatásába, az államvizsgáztatásba, egyetemi doktori, kandidátusi majd PhD-dolgozatok bírálásába. Tagja volt a kari tanácsnak és a Kerpely Antal doktori iskola doktori tanácsának. Emellett oktatott a Dunaújvárosi Főiskolán is. Tudományos, szakmai, közéleti tevékenysége elismeréseként 1985-ben címzetes főiskolai tanárrá, majd egyetemi docenssé nevezték ki. 1997-ben sikeresen habilitált, 2002-ben egyetemi magántanári címet kapott. 2001-től hat éven keresztül tagja volt a Magyar Akkreditációs Bizottság plénumának. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületbe egyetemistaként lépett be, s ettől fogva szívvel-lélekkel dolgozott érte. 1972-ben az Öntödei Szakosztály titkárának választották. 1981-től főtitkárhelyettes, 1983-tól 1991-ig ügyvezető főtitkár volt. Ezt követően elnökségi, majd választmányi tagként haláláig segítette a szakmai közösség munkáját. Az 1990-es évek elején vállalkozó lett. 1994-ben megalapította a TP Technoplus Kft.- t, amely öntödei alap- és segédanyagok forgalmazásával és mérnöki szolgáltatásokkal foglalkozó, ma is eredményesen működő vállalkozás. Ismert és népszerű személyisége volt a magyar és a nemzetközi öntőtársadalomnak. Több cikluson át tagja volt a Magyar Öntészeti Szövetség elnökségének, 2005-2008 között annak elnöke. 2002-ben megválasztották a hét közép-európai ország öntészeti egyesületét összefogó MEGI (Közép-európai Öntészeti Kezdeményezés), ugyanebben az évben a CAEF (Európai Öntészeti Szövetségek Bizottsága) szakmai képzéssel foglakozó csoportja elnökének. 2007- ben a CAEF elnöke lett. Több évtizedes kiemelkedő munkáját az egyesület több egyesületi érem kitüntetés mellett tiszteleti tagsággal ismerte el, s kohászként elsőnek kapta meg a Szent Borbála-érem miniszteri kitüntetést. A Magyar Öntészeti Szövetségtől Életmű-díjat kapott.
Bakó Károly 1942-2016 A Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemen szerezte meg a vas- és fémkohómérnöki oklevelét. Szakmai munkáját fejlesztőmérnökként a Csepel Művek Vas- és Acélöntödéjében kezdte. Az itt töltött évek alapozták meg érdeklődését az öntvénygyártás alap- és segédanyagainak, a vas- és acélöntvények kristályosodásakor mérhető jellemzőinek kutatása iránt. Ez utóbbi témában kezdte meg aspirantúráját 1968-ban az NME Öntészeti Tanszéken, Nándori Gyula professzor vezetésével.