ágazat tananyagának elkészítésével, előadások tartásával és jegyzetek megírásával létrehozta a hazai öntészeti felsőoktatást. Irányítása alatt 1968 és 1990 között 377 fő öntőágazatos kohómérnök végzett, illetve a több mint húsz és alatt 16 doktori és 6 kandidátusi disszertáció sikeres megvédéséhez adott témát és tudományos vezetői támogatást. Megalakulása óta részt vett az MTA Metallurgiai Bizottságának munkájában. 1971 és1974 között a Kohómérnöki Kar dékáni tisztségét látta el. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek 1949-től tagja volt, több egyesületi tisztséget töltött be, szakosztályi titkár és alelnök volt. Az OMBKE tiszteleti tagjának választotta. Szakmai tevékenységét 1959-től az öntészet oktatása, kutatása és fejlesztése területén végezte. Az öntvények megszilárdulása közben lejátszódó folyamatok nemzetközi szinten elismert kutatója volt. Az egyetem, az egyesület, tanítványai, a külföldi társegyetemek és szervezetek számos kitüntetésben és elismerésben részesítették. Oktatói és tudományos működése alatt közel 160 hazai és külföldi közleményt jelentetett meg, nyolc alkalommal tartott öntő-világkongresszuson előadást. Sok jegyzet szerzője és szakkönyvek társszerzője volt. Kutatásai eredményeinek nemzetközi kihatása révén kapcsolatokat épített ki számos európai és Europán kívüli egyetemmel és kutatóintézettel, különösen szoros együttműködést hozott létre és tartott fenn haláláig Leoben, Freiberg, Aalen, Clausthal, Krakkó, Kassa, Osztrava, Brno és Szófia öntészeti tanszékeivel, professzoraival. A Miskolci Egyetem emeritus professzorát, aki az egyetemen 46 éven keresztül nemzedékeket nevelt és oktatott, szeretett hozzátartozói, az egyetem vezetői, volt munkatársai és hallgatói 2005. január 28-án kísérték el utolsó útjára a soproni evangélikus temetőben, melyet a selmeci hagyományok szerint Gyásszakestély követett. A jövendő kohómérnökei számára gazdag örökséget hagyott hátra.